×

Hiba

[OSYouTube] Alledia framework not found

KOMT konferencia - „Gyógyító szolgálat, szolgáló szeretet”

Írta: Somogyi Zsolt

komt-1

Ebben az évben Szeged adott otthont, a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága (KOMT) XVIII. országos konferenciájának, október 10-12. között. A társaság először rendezte országos rendezvényét megyeszékhelyünkön, melyre gyülekezetünk is meghívást kapott.

A konferencia témája: „Gyógyító szolgálat, szolgáló szeretet” volt.

komt-2Minden nap más és más helyi keresztyén gyülekezet tartotta a dicsőítést és a prédikációt. Az Új Remény Baptista Gyülekezetre a nyitó napon, Dr. Kiss Katalinnak, KOMT elnökének, köszöntőjét követően került sor. Dicsőítő csapatunk ismételten kitett magáért, hiszen sikerült a résztvevőket felfrissítve bevonni Isten nagyságának, szeretetének dicsőítésébe. Ezt követően röviden elmondtam, hogyan ismertem meg az Urat, majd Sipos Márk lelkipásztor prédikációja következett, aki kiemelte, mennyire fontos az egészségügyi dolgozók részéről is a szolgáló szeretet, de ez csak akkor lehetséges, ha nekik is van Kitől töltekezni. Ez a forrásunk nem más, mint a mi Megváltónk, Jézus Krisztus és a mi Mennyei Atyánk.

Majd Prof. Dr. Boda Domokos ünnepi köszöntőjét követően megkezdődtek a plenáris ülés előadásai.

Külföldi és hazai előadók is kiemelték mennyire fontos az egészségügyben, mint az élet minden területén, Isten jelenléte. Több előadás kitért arra, hogyan lehetséges az Úr Jézustól kapott szeretetet közvetíteni munkatársaink és a betegek felé.

A szünetekben és az esti vacsoráknál lehetőség volt értékes beszélgetésekre, kapcsolatépítésekre. Külön öröm volt számunkra ismételten találkozni az IHS csapatával és mélyíteni velük a barátságot. A szombati napot közösségi programként a Sabbathsong zenekar műsora zárta.

Bízom benne, sokakat felfrissített a konferencia, sok új kapcsolat született vagy épült tovább ezen a szegedi hétvégén.