Írta: Honfi Dániel

Pénteken este 7 körül indultunk el a fiúkkal Nagylaktól kenuval a Maroson. Mindössze 12-en voltunk, mint az apostolok. A várakozásnak megfelelően jó hangulatban telt a csapatunk vízre szállása. Mivel hamarosan sötétedni kezdett, ezért gyorsan keresni kellett egy alkalmas helyet a partraszállásra. Mikor már szilárd talaj volt mindannyiunk lába alatt, elkezdtünk kipakolni, megosztva a feladatokat: voltak, akik a sátrakat állították, míg a többiek fát gyűjtöttek és tüzet gyújtottak. A tábortűz mellett megvacsoráztunk, miközben volt lehetőség beszélgetni is még lefekvés előtt. Éjszaka során igazán közelről érezhettük magunkhoz a természetet: vadászó baglyokat hallhattunk és párszor felkelhettünk a sátraink mellett matató cickányok hangjára.

Másnap fél nyolc körül indultunk tovább. Nagyon szép időnk volt, hála az ÚRnak. A Maros menti táj gyönyörű. Gémtelepek, vidrák, hollók, jégmadarak, hatalmas fák a parton, vagy épp bedőlve a folyóba, homokpadok (porondok)… Csodálatos, hogy milyen nagyszerű és kreatív Istenünk van!

Jó volt egy kicsit lecsendesedni és kivonulni a város zajából, a hétköznapi pörgésből, és rácsodálkozni, hogy milyen gyönyörű környezetben élünk.
Dél körül újra kikötöttünk, ismét tüzet raktunk és megebédeltünk Ferencszállásnál. Aztán továbbmentünk a kenukkal. Jó tempóban haladva késődélután érkeztünk meg Szegedre.

A túránk során megtapasztaltuk, mennyire fontos az, hogy csapatként együttműködjünk, mert akkor tudunk igazán előre haladni. Hát hajrá fiúk! Előre az élet többi területén is!