Írta: Honfiné Kurai Kinga

Galambos András saját élettörténete a kiégésről és a kivezető útról.

9-10 éves koromig nagyon ideális családi környezetben nőttem fel. Annak ellenére, hogy meglehetősen lusta gyerek voltam, egész jó tanuló lettem. Nagyon klassznak láttam az életet: a szüleim jól néztek ki, vállalkozásuk volt a kommunizmusban, ami lehetetlen volt akkor, édesanyám mégis elintézte. Benne voltam az „idealizáció” időszakában. Nem foglalkoztam azzal, hogy néz ki a világ valójában, én csak jól éreztem magam benne.

De 10-16 éves korom között nagyon sok változás történt. A szüleim elváltak, a testvérem elment az USA-ba, anyukám skizofrén betegsége felerősödött, ami odáig fajult, hogy öngyilkosságot is elkövetett, bár nem halt bele. A válás után nagyon szegények lettünk, az iskolában leromlottak a jegyeim, a tanárok nem kedveltek már, az osztálytársaktól egy kissé elszigetelődtem – így nagyon érdekes élethelyzetbe kerültem. Fel kellett tennem néhány kérdést magamnak: Hogyan nézzek az életre? Hogyan értelmezzem azt ezek után? Nehéznek vagy könnyűnek kellene lennie? Mihez fogom igazítani a gondolkodásom?

Egy idő után arra jutottam, hogy az a világ értelme, ami nekem jól esik, ami segít kijönni ebből az egész helyzetből. Elhatároztam, hogy a megoldást spirituális dolgokban, vallásokban, okkult dolgokban, horoszkópban, tudományokban, kapcsolatokban, létet értelmező zenékben fogom keresni. Például volt egy gondolat Ákostól, amit nagyon a magaménak éreztem akkor, a Keresem az utam című számban: „Keresem az utam, néha keresem a bajt, keresem azt, aki engem akar, akit értem küldött, akit nekem szánt az ég.”

Nagyon sok mindent megvizsgáltam, tényleg. Végül pedig keresztyén lettem, de ez nem úgy történt, hogy a szüleim elcipeltek egy templomba, ahol mindenféle dolgot kellett csinálni, és akkor én azzá váltam. Sokszor kérdezik tőlem fiatalok, hogyha én templomba járok, akkor én keresztyénné válok? A válaszom, hogy nem tudom. De azt gondolom, ha csak oda jársz, attól nem. Mert az olyan lenne, mintha én rendszeresen eljárnék a McDonald’s-ba és hamburgerré válnék… Ez nem fog megtörténni, tehát nekem nem egy ilyen sztorim van, hanem abszolút egy átgondolt és végigvezetett történettel tudok szolgálni.

Volt egy pont az életemben, tizenéves koromban, ahol szembe jött velem egy mondat, amivel nem tudtam mit kezdeni. „Én vagy az út, az igazság, és az élet.”Azért nem tudtam mit kezdeni vele, mert úgy kezdődik, hogy „Én vagyok” - nem az, amit csinálsz, vagy amiben hiszel, hanem „Én vagyok”. Egy Személy mondja ezt. Azóta is azt gondolom, hogy ez a legdurvább mondat, ami valaha elhangzott a világtörténelem során.

A fent említett sor egyébként Jézus szájából származik. Amikor ezt hallottam, arra gondoltam, hogy ha valaki ezeket a dolgokat mondja, az három dolgot feltételez: Egy részről előfordulhat, hogy őrült. A másik lehetőség, ha ezeket nem bizonyítja, akkor csaló, és hazudik. A harmadik opció, hogy egyszerűen igaza van. Nekem nagyon tetszett ez a gondolatmenet, és kíváncsi voltam, vajon melyik az igaz? Csaló volt? Elolvastam az élettörténetét, és nem gondolom, hogy az lett volna. Őrült volt? Elég értelmesen beszélt, és nem is nevezték annak, kivéve, amikor annyira jó dolgokat tett, hogy az már szúrta mások szemét.

Mikor ezeket átgondoltam, eldöntöttem, hogy hinni fogok abban, hogy ennek az embernek igaza van. Amikor megértettem azt is, hogy Ő nem egy embernek, hanem az Isten Fiának mondja magát, akkor még érdekesebb lett a sztori. Mit jelent ez?

Úgy hiszem azt, hogy mindig is volt Valaki, Aki szeretett engem, és megtervezett olyannak, amilyen vagyok. A másik az, hogy valami olyan történt a kapcsolatunkban, ami elszakított Tőle, mert nem tapasztalom a jelenlétét az életemben. A harmadik dolog, hogy Ő nem látott más megoldást, csak azt, hogy az elszakítottságot áthidalja, akár az élete árán is. Ezt jelenti a Megváltó. A negyedik, ami nekem a legjobban tetszett, hogy rám bízta a döntést, hogy azok után, amiket Vele kapcsolatban megértettem, erre a szeretetre hogyan reagálok, megbízom-e Benne, és elhiszem-e, hogy Ő tényleg azt tette, amit tett.

Tehát akkor Isten ezek által azt mondja, hogy: Én szeretlek Téged, és nagyon jó, hogy erre rájöttél, mert van tervem az életeddel! Látom rájöttél arra is, hogy elszakadtál Tőlem. Hadd mondjam el, hogy ez a bűn miatt van, de ez nem azt jelenti, hogy loptál egy csokit, vagy megbántottál valakit, hanem azt, hogy nem vagyok benne az életedben. Ez a bűn, ami azt jelenti, hogy céltévesztett élet. Amikor Jézus életét olvasod a Bibliában, akkor Én voltam ott Krisztusban, Akitől elszakadtál, és így mutattam meg mennyire szeretlek: meghaltam érted - ez a megváltás. De fel is támadtam a halálból, hogy megismerhess!

Akkor én ezt felfogtam, személyes megértésem lett belőle. Innentől pedig világos volt, hogy ez az én saját döntésem, mit lépek erre a szeretetre: akarom vagy elutasítom.

16 éves koromban úgy döntöttem, elhiszem, hogy van ez az Isten, és ha ilyen dolgokat tett értem, akkor én megbízom Benne! Előtte soha életemben nem imádkoztam, de akkor ezt mondtam Istennek: „Istenem, ha Te létezel, akkor biztos, hogy vagy! De ha létezel, akkor azt én elhiszem, és ha tényleg úgy haltál meg Jézus képében, ahogy valójában nekem kellett volna meghalni, akkor ezt is elhiszem, és köszönöm! És ezért akarlak megismerni, nem azért, mert mások mondják, nem azért mert van egy egyház, hanem azért szeretnélek megismerni, mert ezt tetted értem, és ez azt jelenti, hogy szeretsz, és lehet köztünk újra kapcsolat!”

 

Amióta ezt megtettem, azóta tapasztalom az Istennel való személyes kapcsolatot, és ezt bárki megélheti!

 

 

András élményei számunkra is közel hozták a magasságokat és mélységeket. Magunkba is nézhettünk általuk, értékelhettük a saját életünkben történteket és elgondolkodhattunk a hallottakon. Köszönjük!