Írta: Honfiné Kurai Kinga
Galambos András saját élettörténete a kiégésről és a kivezető útról.
9-10 éves koromig nagyon ideális családi környezetben nőttem fel. Annak ellenére, hogy meglehetősen lusta gyerek voltam, egész jó tanuló lettem. Nagyon klassznak láttam az életet: a szüleim jól néztek ki, vállalkozásuk volt a kommunizmusban, ami lehetetlen volt akkor, édesanyám mégis elintézte. Benne voltam az „idealizáció” időszakában. Nem foglalkoztam azzal, hogy néz ki a világ valójában, én csak jól éreztem magam benne.
De 10-16 éves korom között nagyon sok változás történt. A szüleim elváltak, a testvérem elment az USA-ba, anyukám skizofrén betegsége felerősödött, ami odáig fajult, hogy öngyilkosságot is elkövetett, bár nem halt bele. A válás után nagyon szegények lettünk, az iskolában leromlottak a jegyeim, a tanárok nem kedveltek már, az osztálytársaktól egy kissé elszigetelődtem – így nagyon érdekes élethelyzetbe kerültem. Fel kellett tennem néhány kérdést magamnak: Hogyan nézzek az életre? Hogyan értelmezzem azt ezek után? Nehéznek vagy könnyűnek kellene lennie? Mihez fogom igazítani a gondolkodásom?