Írta: Honfiné Kurai Kinga
Galambos András saját élettörténete a kiégésről és a kivezető útról.

9-10 éves koromig nagyon ideális családi környezetben nőttem fel. Annak ellenére, hogy meglehetősen lusta gyerek voltam, egész jó tanuló lettem. Nagyon klassznak láttam az életet: a szüleim jól néztek ki, vállalkozásuk volt a kommunizmusban, ami lehetetlen volt akkor, édesanyám mégis elintézte. Benne voltam az „idealizáció” időszakában. Nem foglalkoztam azzal, hogy néz ki a világ valójában, én csak jól éreztem magam benne.
De 10-16 éves korom között nagyon sok változás történt. A szüleim elváltak, a testvérem elment az USA-ba, anyukám skizofrén betegsége felerősödött, ami odáig fajult, hogy öngyilkosságot is elkövetett, bár nem halt bele. A válás után nagyon szegények lettünk, az iskolában leromlottak a jegyeim, a tanárok nem kedveltek már, az osztálytársaktól egy kissé elszigetelődtem – így nagyon érdekes élethelyzetbe kerültem. Fel kellett tennem néhány kérdést magamnak: Hogyan nézzek az életre? Hogyan értelmezzem azt ezek után? Nehéznek vagy könnyűnek kellene lennie? Mihez fogom igazítani a gondolkodásom?



Kis István (Pisti) a Feketén-fehéren elnevezésű előadás keretében mesélt múltjáról, megtéréséről, hitéről és a misszionáriusi tevékenységéről, amelyet a romák között folytat. Megindító története sokaknak reményt adhat.
Allen Buchanekre mindig kivételes személyként gondolok. Először 2012 júliusában hallottam egy előadását, ahol elmesélte az életét, hogy miken ment keresztül, mire megismerte Jézus Krisztust, mint Megváltóját.