(EZ AZ ÍRÁS MEGJELENT A JELIGE MAGAZIN 52. SZÁMÁBAN, WWW.JELIGE.HU)

Írta: James (Jelige)

 

Kezek nélkül nem lehet sem írni, sem telefonálni, sem labdázni, lábak nélkül nem lehet jönni - menni, hát még úszni. Végtagok nélkül az ember lehetőségei igencsak korlátozottak, ő maga kiszolgáltatott, s természetesen az élete sem lehet túl boldog. Családról meg aztán végképp ne is álmodjon! Ha hallottál valaha Nick-ről, vagy találkoztál már vele, akkor tudhatod, hogy minden fenti állításom hamis.

 

Kezek és lábak nélkül születtél, nyilván érezted vagy éreztették is veled, hogy más vagy, mint a többiek.

Persze, éreztem, de voltam barátaim, akik mellettem álltak, és a szüleim is rendszeresen emlékeztettek arra, hogy én azért Isten teremtménye vagyok, mégpedig csodálatosan és iszonyatosan nagyszerűen megalkotva.

Ennyire fontos a családi háttér, a barátok?

A legeslegfontosabb.

Akkor ezek szerint minden rendben volt, nem is haragudtál Istenre, amiért végtagok nélkül születtél?

Dehogynem, 8-12 éves koromig egyfolytában.

Hova jártál iskolába, milyen volt a diákélet?

Speciális iskolába jártam, amit fogyatékkal élők számára hoztak létre. Sok bunyó volt, meg szemétségek, de azért eleinte élveztem az életet. Aztán 8-12 éves korom között kemény depresszióba zuhantam, öngyilkos akartam lenni. Ennek egyik oka, hogy nem akartam állandóan nevetség tárgya lenni, és utáltam, amikor kiközösítettek. A másik, hogy nem akartam, hogy később, felnőtt koromban másvalaki számára gond vagy teher legyek. Szóval mepróbáltam a fürdőkádba folytani magam. Aztán eszembe jutottak a szüleim, tudtam, óriási fájdalmat okozna nekik a halálom. Akkor abbahagytam, nem erőlködtem tovább.

Hetedikben a diákönkormányzat elnökévé választottak. Gondolom, az önértékelésed szempontjából sokat jelentett?

Naná. Az egómat az égbe röpítette a tudat, hogy a közösség, amelynek tagja vagyok, nem csak felnéz rám, hanem hasznos tagjának ismer el.

A köztudatban úgy él, végtagok nélkül igencsak korlátozott az ember. Te mégis, mintha más lennél, nálad minden olyan egyszerűen működik.

Semmi nem egyszerű. Sőt, sokszor nagyon nehéz. De az a kőkemény háttér és támogatás, amit a szüleimtől kaptam, tudatosította bennem, hogy az ember igazi értékét nem az határozza meg, hogy mit tud, vagy mit nem tud megtenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy állandóan boldog vagyok, van úgy, hogy sírok, mindannyiunknak vannak nehéz napjai. Viharok mindig jönnek, de van Valaki, aki megvéd. Ha nem is állítja meg a vihart, de melegen tart, és Ő a menedékem.

Az életednek nyilvánvalóan volt egy fordulópontja, a depressziónak ma már nyoma sincs.

15 évesen elolvastam János evangéliumának 9. részét. Nagy hatással volt rám, mert a nyomoromért mindig is Jézust okoltam, de ott azt olvastam egy vak emberről, hogy azért született így, hogy az Isten dicsősége nyilvánvalóvá váljék rajta. Kész voltam! Ha azzal a vak emberrel ilyen konkrét terve volt Istennek, akkor tuti biztos, hogy velem is célja van! Teljesen rábíztam a dolgot, mármint hogy mi az a terv, és napról napra csak bíztam benne. Az erőmet találtam meg Jézusban. Tudod, ha én kezek és lábak nélkül orra bukom, nekem felállni ugye alapból lehetetlen. Mégis megpróbáltam. Százszor. És százszor nem sikerült. Viszont százegyedszer felegyenesedtem! Na, ehhez adott erőt Jézus. Nem fizikailag, hanem lelkileg, hogy próbáljam meg százegyedszer is.

Ezek szerint Istennek célja, terve van veled?

Abszolút.

Értem, ez természetesen lelki erőt ad. De hogyan küzdesz meg a legegyszerűbb, mindennapi dolgokkal? Gondolok itt például a fésülködésre, fogmosásra?

A stratégiám mindig is ez volt: próbálkozni kell, hibázni szabad, feladni tilos. A fésülködéshez, fogmosáshoz például semmilyen különleges eszközt nem használok. Sokan el sem hiszik, mennyi mindent elérhetünk azzal, ha egy-egy kudarc után újra és újra nekifutunk a célnak. Ezt a fajta hozzáállást a szüleimtől tanultam.

Továbbtanultál, könyvelői és pénzügyi diplomád is van. Miért pont ezeket választottad?

Apám évekig könyvelőként dolgozott, és úgy gondolta, számomra is jó lehet ez a csapásirány: céget alapítani, céget vezetni. Még most is nagyon érdekelnek a számok, befektetési lehetőségek, de egyszer, egy előadásom után egy lány sírva jött oda hozzám és megköszönte, hogy kimondtam azt, amit azelőtt még soha senki sem mondott neki... hogy szeretetre méltó... és csodálatos... úgy ahogy van. Nincs a világon az a pénz, nincs az az állás, ami versenyezhetne azzal az örömmel, amit akkor átéltem. Abban az időben, 19 évesen támadt fel bennem ez a múlni nem akaró szenvedély, beszélni az emberekhez és reményt kelteni.

Könyvet is írtál. Igazából mi késztett rá?

A könyvet azoknak írtam, akik ismerik a történetemet, de szeretnének jobban elmerülni a részletekben, megismerni a hitben járásomat, a szárnyalásaimat meg a zuhanásaimat. Arra szeretném benne bíztatni az embereket, hogy soha ne mondjanak le Istenről. Persze azoknak is szól a könyv, akik még nem hallottak rólam, el akarom nekik mondani, hogyan mentett meg, hogyan szabadított ki a depresszióból Jézus. Az élet nem mindig jó, nem mindig rózsás, de van értelme, ha megtalálod a célt.

A könyvben mindig külön kihangsúlyozod a hitet. Miért olyan fontos ez?

Én nem csak egy pozitív hozzáállású figura vagyok. Divatos dolog ez mostanában, de a pozitív gondolkodás önmagában egy nagy üres semmi. Igazából az Istenbe vetett hitem és a személyes kapcsolatom az, ami erőt, energiát ad, és alázatossá tesz. Ezért kérhetem Őt, hogy napról napra formáljon és alakítson engem. Ha a körülményeim nem változnak, akkor arra kérem, változtassa meg a szívemet.

Egy videón láttalak egy gimiben, fiatalok előtt beszélni. Sok hihetetlen dolgot mondtál, az egyik az volt, hogy egy lány már vár rád. Még nem tudod ki az, de Isten adni fog számodra valakit. Annyira hihetetlenül hangzott, és tessék, ma már házas, családos ember vagy. Ez sem egy mindennapi történet.

Kanae-val Texas-ban találkoztunk, ott szerettünk egymásba. A Pillangó cirkusz című filmet vetítettük, és utána beszélgettünk a nézőkkel, összesen tizenhatan jöttek össze. Meséltem a missziós terveimről, hogyan lehetne az egész világot befogni. Aztán összetalálkozott a tekintetünk Kanae-val... Barátom! Tűzijáték szikrázott a szemünkben, a szívünkben, a fejünkben...

Ezrek előtt beszéltél Magyarországon. Ha valaki nem jutott be az előadásra, azoknak mit üzensz? Hogyan lehet a depressziót legyőzni?

Vedd számba, mennyi jó dolog történik veled, keress valakit, akin segíthetsz, hogy célod legyen és hasznosnak érezd magad! Haladj lépésenként napról napra és vedd tudomásul, egészen addig van remény, amíg fel nem adod! Tanuljatok meg boldognak lenni! Én megtanultam, és ha nekem sikerült, nektek miért ne menne? Az ember egész életében tanul, tessék, itt a házi feladat! Bár nem ismerhetem midnenkinek a problémáját, gondját, baját, nem tudom, éppen ki, mitől szenved. De azt tudom, milyen egyedül lenni, milyen reményvesztettnek lenni. Amikor az ember padlón van, azt hiszi, ez már a vég. Pedig az csak egy átmeneti állapot, nem az számít, hanem az, hogyan fogod ezt a meccset befejezni. Győztesen? Megtalálod az erőt ahhoz, hogy bármiből felállj?

Mit tanácsolsz azoknak, akik a maguk boldogságát keresik?

Én sem találtam a boldogságot egészen addig, míg a hitemet meg nem találtam, azért, mert igazából csak Isten tudta, mit érzek legbelül. Ő végig velem volt, még akkor is, amikor éppen nem éreztem, hogy ott van. Nincs semmilyen anyagi vagy emberi megoldás, a szívet semmi más nem gyógyítja, önmagában a pozitív gondolkodás sem visz előre, mikor az életed célját keresed. Viszont oka van annak, hogy megszülettél! Ne add fel! Van Valaki, aki hisz benned, és úgy szeret téged, olyannak, ahogy vagy!