Velünk történt

×

Hiba

[OSYouTube] Alledia framework not found

Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?

Írta: Szabóné Pásztor Valéria

Négy új Testvérünk adta hullámsírba régi életét, ezzel csatlakozott a Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezetben Isten családjához, és kezdett új életet Krisztusban. A régi elmúlt, és minden újjá lett! Ezúton is köszönjük a Szegedi Baptista Gyülekezetnek, hogy imaházukban 2012. november 24-én biztosították számunkra a bemerítés lehetőségét.

A bemerítkezők fehér ruhában Isten és a gyülekezet előtt így vallottak hitükről:

Mária: „Gyerekkoromban szüleim nagy szeretettel neveltek. Férjhez mentem, született két csodálatos gyermekünk. Sajnos az életünket nem a szeretet és tisztelet jellemezte, hanem inkább a hangos, viharos veszekedések, amit 21 év után különköltözés követett. Közben szüleim is meghaltak és bennem egy világ omlott össze. Elveszett a szeretetforrásom, amiből eddig táplálkoztam, erőt merítettem. Párkapcsolatoktól, okkult tanfolyamoktól vártam a "csodát", ami természetesen elmaradt. A már megtért lányom kért, hogy menjek el vele a Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezetbe, mert látja, hogy nagy szükségem van rá. Ott egy olyan közösséget találtam, ahol nagyon nagy szeretettel vettek körül és az volt a legcsodálatosabb felismerés, hogy mindenkinek személyes kapcsolata van Jézussal. Istentisztelet alatt megértettem, hogy Isten a bűnös embereket is szereti, beleértve engem is, csak a bűnt utálja. Jézus Krisztus le akarja venni a terheinket, hogy Ő cipelje és segíteni fog, hogy az életünk helyreálljon. Ő mindenhez erőt ad, ha befogadjuk Jézust a szívünkbe és megtérünk. Pár hónap múlva annyira megérintett Isten Szent Szelleme, hogy befogadtam Krisztust a szívembe. Pille könnyűnek éreztem magam és nagyon, de nagyon boldognak. Sírtam, mint egy kisgyerek és úgy éreztem, hogy ismét van Édesapám. Tudom, hogy sok mindenben erősödnöm kell, de érzem, hogy Isten nélkül nem tudok már élni, mert Ő itt él bennem. Amit Ő tervezett az életemmel, azt emelt fővel elfogadom, és azért imádkozok, hogy olyanná formáljon, amilyennek látni szeretne. Kívánom, hogy mindenki ismerje meg személyesen teremtő és szerető Istenünket. Ámen!"

Dóra: „Református vallású családban nőttem fel. Mindig is fontos volt számomra Isten. Rengeteg dologban megsegített, amelyekért nagyon hálás voltam Neki. Ebből adódóan igyekeztem is betölteni a vallási "szabályokat", próbáltam Istennek ezekkel megfelelni, míg arra jutottam, hogy bárhogyan is próbálkozom, nem tudok betartani mindent. Így belefáradva úgy döntöttem, felhagyok ezekkel a dolgokkal, mintsem képmutató keresztyénként éljek. Itt a Szegedi Tudományegyetemen tartott evangélizációs alkalmak hatására - már több kanyart megtéve az életemben - jutottam arra a felismerésre, hogy csak akkor tudom betölteni ezeket a dolgokat, ha befogadom az ÚR Jézust a szívembe, mint élő Személyt. Egyedül Ő képes tökéletessé tenni minket, és egyedül a Vele való kapcsolatban várhatunk kiteljesedést és örömöt az élet minden területén."

Piroska: „Az én életem Jézus nélkül nagyon képlékeny volt, és bizonytalan. Kisebb koromban sokat hallottam Istenről, először a nővéremtől, majd evangélikus és református hittanórákon is, de oda inkább a sütemények miatt jártam, amiket ott lehetett kapni. Később, amikor leállamvizsgáztam, az egyetem után egyre mélyebbre csúsztam, belementem különböző okkult dolgokba: horoszkópozás, wicca alapelvek tanulmányozása, jóga, reiki, meditáció, stb. Ezeket már nagyon megbántam!! Egy barátnőm mesélt nekem sokat Jézusról és az ő hitéről, ami elgondolkoztatott, és elkezdtem Bibliát olvasni mindezek mellett. Amikor egyedül voltam és folytatólagosan olvastam a Bibliámat, eljött a János 3:16-os rész. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élte legyen." Ekkor elmondtam a Biblia végén lévő kis mintaimádságot, majd ezt követően kezdtem járni istentiszteletre és egy evangelizációs sorozatra, ahol ismételten imádkoztam érte, hogy Jézus Krisztus jöjjön az én életembe, változtassa meg azt, és hogy bocsássa meg a bűneimet. Azóta más az életem. Tudom honnan jöttem, hová tartok, és személyes kapcsolatom van Istennel, az okkult dolgoktól elfordultam teljesen, hiszen tudom, hogy Isten szemében utálatos dolgok azok. Kaptam egy csodálatos férjet, jó munkahelyet, és sok örömmel várom a jövőmet, mert Isten nekem reményteljes jövőt és nem romlást tervezett. Ámen!"

István: „Katolikus neveltetésben részesültem, ami egy kezdeti általános ismeretnek elegendő volt. A feleségem egyik barátnője meghívott minket egy egyetemi előadásra, így egyre több hívő emberrel lett kapcsolatom, sok mindenkit megismertem a Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezetből. De szeptemberben volt egy törés (térdműtét) az életemben, amikor is elkezdődött a hitéletem. Megismerkedtem egy tesóval, akiben hatalmas szeretet (isteni szeretet) volt felém és elhívott a bemerítkezésére, ott szólított meg az ÚR Jézus. Elkezdtem olvasni a Bibliát és ezzel párhozamosan az egyik házi csoport látogatója lettem; elkezdtük a párommal a jegyes oktatási tanfolyamot és azon a szép napon (2012-03-09) Sipos Márk segített teljesen befogadni Jézust az életembe. Erre az Igére gondolok, ha valami próba előtt állok: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?!" (Róma 8:31)"

Tóth Sándor, a Debreceni Új Remény Baptista Gyülekezet lelkipásztora az életünkben bekövetkező VÁLTOZÁS feltételéről tanított minket a Máté 13:18-23, a magvető példázata alapján. Az első három szívben, akik csak hallották az Igét, nem történt változás. A jó föld, az Isten számára „bevethető" szív, ÉRTI IS az Igét. Az ő élete 30, 60, 100 annyit terem. Azután, akik értjük és meg is éljük tetteinkben az Igét, megállunk majd Jézus Krisztus előtt, Aki a szemünkbe nézve kimondja majd azt a csodálatos mondatot, amiért egy életen át harcoljuk a hit nemes harcát: „Jól van, jó és hű szolgám..."